Katathym imaginatív pszichoterápia

Katathym imaginatív pszichoterápia, röviden: KIP

A lélek mélyéről származó, a tudattalanból feltáruló strukturált képekkel dolgozunk. A módszer H. Leuner német pszichiáter nevéhez fűződik, akinek előfeltevése volt a módszer kidolgozás során, hogy az ember nem csak és kizárólag tudatos lény, gondolkodását, érzéseit, viselkedését a tudattalanja is befolyásolja. 

A tudattalan itt elsősorban az ösztönkésztetések, vágyak, érzelmek, indulatok és emlékek tárhelye, amik a tudat számára pillanatnyilag nem hozzáférhetőek. A legkönnyebben ez a működés talán az álmok világán keresztül érthető meg. Álomidőben mindannyian szembesültünk már a hétköznapi racionalitásunknak ellentmondó, ebből a tartományból felbukkanó képek sokaságával. Számos olyan módszer létezik (a jungi imaginációtól kezdve az agykontrollig), ami módosult tudatállapotot létrehozva hozzáférhetővé teszi ezt a területet. 

A KIP-el ebben a tartományban dolgozunk mi is. A folyamat végig a terapeuta által vezetett módon zajlik, minden ülésen egy hívóképpel aktivizálja a tudattalan megfelelő információt tároló részét. A tudattalan képekben, szimbólumokban üzen a tudatos énnek. Mélyen gyökerező félelmek, szorongások, olykor ijesztő tartalmak kerülnek így felszínre, melyet a terapeuta végig kísér, biztonságos, megtartó környezetet teremtve a megküzdéshez, feldolgozáshoz. A személyiség mély rétegei kerülnek itt megszólításra, a pozitív változást általában nem az előhívott képek utólagos értelmezése, hanem a velük végzett munka hozza el akkor is, ha a szimbólumok jelentése rejtve marad a kliens előtt.